Térkőépítés

Térkőépítés rövid határidővel, garanciával!

Rövid határidővel, profi munkavégzéssel vállalunk térkőépítési munkálatokat Pl:

  • Parkok térkövezését,
  • kerti utak térkőépítését,
  • járdák térkövezését,
  • lépcsők térkővel való kiépítését,
  • kerti tűzrakóhelyek és szalonnasütők térkőből való kiépítését,
  • parkolók térkövezését,
  • stb.

A térkőépítés szolgáltatásnál tudunk dolgozni a megrendelő által biztosított tervek alapján is, vagy igény esetén a teljes térkövezés megtervezésében segítséget tudunk nyújtani.

A tervek alapján kikalkuláljuk a térkő és egyéb anyagok szükségletét, melynek beszerzésében is tudunk segíteni amennyiben igényled.

A térburkolat lehelyezése előtt a kijelölt területet a térkövezésre alkalmassá tesszük, kialakítjuk a térkő alapját.

A terület szintézésére is kiemelkedő hangsúlyt fektetünk, figyelembe vesszük az épületek és a térkövezendő felületek távolságát, dőlését, hogy pontosan kialakítsuk a csapadék elvezetését.

Ahol térkövezés van, ott az egész terület hangulatát meghatározza ennek látványa. Ezért fontos szakemberrel végeztetni a térkőépítést, hogy az keiemlkedő esztétikumot nyújtson és ezt ŐRIZZE IS MEG HOSSZÚ TÁVON.

  • Útépítés,
  • aszfaltozás,
  • útépítés,
  • járdaépítés,
  • kátyúzás,
  • útalapok készítése,
  • csatornák építése,
  • kapubejárók aszfaltozása, térkövezése,
  • udvarok tereprendezése, aszfaltozása, térkőépítése,
  • parkok térkövezése,
  • kerti utak térkőépítése,
  • járdák térkövezése,
  • lépcsők térkővel való kiépítése,
  • kerti tűzrakóhelyek és szalonnasütők térkőből való kiépítése,
  • parkolók térkövezése,
  • stb.
Sajnos már volt rossz tapasztalatunk a térkőépítési munkálatokkal, de mindenképpen ragaszkodtunk az elképzeléseinkhez. 2012 ben találkoztunk a Tar és Fia Bt -vel, akik gyönyörű munkát végeztek számunkra és ez az állapot már 4 éve fennáll, nincsenek felpúposodások, hullámok, növénykinövések stb. az esztétikus járófelületünkön. Aki a mi elő parkunkba belép, az tényleg a lába elé néz!

Laurinyecz Annamária

Ügyvezető
A Tar és Fia Bt vel már több, mint 5 éve dolgozunk együtt és legalább 30 sikeres projekten vagyunk túl. A munkák határidőre elkészülnek és az ügyfeleink elégedett az eredményekkel.

Németh Zoltán

Menedzser